2013. július 28., vasárnap

Hűsítő limonádé

Családilag tisztított vizet iszunk, de ebben a nagy melegben jobban esik a hideg limonádé. Eddig kétfélével próbálkoztunk a sima citromlé+víz+édesítésen túl, nagyon finomak:
  • fél citrom, fél lime, fél narancs leve és rostjai kb. 1 liter vízhez + ízlés szerint édesítés (nálunk fél kiskanálnyi Stevia kristályos granulátum 10x, anyutól kaptuk, mert neki nem ízlik, szerintem limonádéba tökéletes)
  • 1 narancs és 1 citrom leve és rostjai kb. 1 liter vízhez + ízlés szerint édesítés (kicsit kevesebb is elég, mint a fenti verziónál)
Manócska olyannyira elégedett a sima vízzel, hogy a pohárból megivott limonádé után is iszik vizet és ebédnél, ha előtte van a limonádé, akkor is inkább az itatóját kéri :) Vízen kívül sosem kapott mást némi gyümölcsteán és smoothie-n kívül, azt is inkább csak nassként, nem szomjoltásra.

2013. július 27., szombat

Paleo lekvárok

Tavaly még kenyérsütőgéppel készítettük a lekvárokat (xilittel és dzsemfix-szel). Előnye, hogy gyors és nem kell mellette állni, viszont egyszerre csak olyan 1-1,5 kg gyümölcs fér bele és csak van benne tartósítószer és még ki tudja mi minden. Idén nem ijedtünk meg az álldogálástól és a megromlásveszélytől, belevágtunk. Frissen, még langyosan nagyon finomak voltak, nem voltak túl édesek, érződött a gyümölcs íze.

Fahéjas meggylekvár

Hozzávalók:

3 kg meggy
2-3 tk. fahéj
1 csomag citromsav (szép marad tőle a színé és a zselésedésbe is besegít)
12 g agar-agar
0,5 kg xilit

Elkészítés:

Mosd meg, majd magozd ki a meggyet és tedd egy lábosba (én az IKEA-s eredetileg tésztafőző teflonosba szoktam, ez elég nagy és tuti nem ég oda). Tedd hozzá a xilitet, a fahéjat és a citromsavat. Eleinte nagy lángon főzd és sűrűn kavargasd, amíg levet nem ereszt, majd vedd kisebbre a lángot és úgy főzd tovább, időnként kevergesd meg. Közben botmixerrel keverj bele, de csak annyira, hogy darabos maradjon (ízlés kérdése). Ha nagyjából kész, akkor kevés hideg vízben old fel az agar-agart és keverd a lekvárhoz, hagyd egyet rottyanni és kész is. Töltsd meleg vízben álló, steril (kifőzött) befőttes üvegekbe, csavard rá a steril kupakokat (ez nálunk férfi munka) és fordítsd fejre 5 percre. Ezután mehet a száraz dunsztba. Pár nap múlva lehet címkézni és eltenni a spejzba. Mi kb. 2-3 dl-es üvegekbe szoktuk eltenni, így felbontás után hűtőben sem romlik meg, mert hamarabb elfogy :) Ebből az adagból 16 kis üveg lett.

(Levendulás) sárgabaraclekvár

Hozzávalók:

2,5 kg sárgabarack
1 csomag citromsav
350 g xilit
kevés szárított levendulavirág (teának való Herbáriásat használtam)

Elkészítés:

Mosd meg, majd magozd ki a sárgabarackot és tedd egy lábosba. Tedd hozzá a citromsavat. Eleinte nagy lángon főzd és sűrűn kavargasd, amíg levet nem ereszt, majd vedd kisebbre a lángot és úgy főzd tovább, időnként kevergesd meg. Fél időben keverd hozzá a xilitet is és főzd tovább. Ha kellően sűrű, akkor tedd meleg vízben álló, steril (kifőzött) befőttes üvegekbe. Ha levendulásan szeretnéd, akkor a tetejére szórj egy csipet levendulát. Próbaképp ebből nálunk 2 üveggel készült. Csavard rá a steril kupakokat és fordítsd fejre 5 percre. Ezután mehet a száraz dunsztba. Pár nap múlva lehet címkézni és eltenni a spejzba. Ebből az adagból 10 kis üveg lett.

Körtelekvár

Hozzávalók:

2-3 kg körte
1 csomag citromsav
150 g xilit

Elkészítés:

Mosd meg, majd a körtét hámozd meg, távolítsd el a magházat és vágd fel darabokra, végül tedd egy lábosba. Tedd hozzá a citromsavat és a xilitet. Eleinte nagy lángon főzd és sűrűn kavargasd, amíg levet nem ereszt, majd vedd kisebbre a lángot és úgy főzd tovább, időnként kevergesd meg. Fél időben keverd hozzá a xilitet is és főzd tovább. Ha kellően sűrű, akkor tedd meleg vízben álló, steril (kifőzött) befőttes üvegekbe. Csavard rá a steril kupakokat és fordítsd fejre 5 percre. Ezután mehet a száraz dunsztba. Pár nap múlva lehet címkézni és eltenni a spejzba. Ebből az adagból 4 közepes és 1 kis üveg lett.

2013. július 4., csütörtök

Pirított zelleres pulyka

Kezünk rákapni a zellerre, ez valami paleos mellékhatás lehet :) Korábban nem szerettük a zellert, nem is igen vettük, ha valahol a levesbe belefőzték, meg se ettük. Azóta sütöttük sült krumpli helyett is, a család legnagyobb megrökönyödésére:
A tesóm szülinapi bulijának előkészületekor anyu érdeklődött:
- Nektek mit csináljak a brassói mellé?
- Sült zellert.
- ?! (az arckifejezése nem leírható)

Az alábbi receptet még tavasszal az Izek és érzések magazinban találtam és annyira ízlett mindenkinek, hogy utána egy darabig szinte minden héten készült.

Pirított zelleres pulyka

Hozzávalók:
1 (vagy több) evőkanál liba- vagy kacsazsír
50 dkg vöröshagyma, vékonyra szeletelve
60 dkg zellergumó, meghámozva és vékony csíkokra vágva
só, bors
1 kiskanál őrölt kömény
60 dkg pulykamellfilé, vékony csíkokra vágva (készítettük már pulykafelsőcomb-filéből is)


Elkészítés:
Egy nagy serpenyőben a zsírt felforrósítjuk, a vöröshagymát és a zellert beletesszük. Sózzuk, borsozzuk és a köménnyel fűszerezzük, majd kevergetve jól megpirítjuk. A húst beledobjuk, és folyamatosan kevergetve együtt tovább pirítjuk. (Mi ezután fedő alatt pároltuk - néha kevergetve, míg egész puhára nem főt a zeller.)

Mogyorós paleokeksz

Mivel kifogytunk mandulából és írtó drága mostanában (sajna a Lidl-ben kifogyott a készlet, legközelebb, ha lesz egy egész kartonnal veszünk :)), mogyoró(liszt)ünk viszont van dögivel, a korábbi keksz mogyorós változatban is elkészült, most csak csokidarabkákkal. Nagyobb gyerekek nyugodtan tesztelhetik, ha nem allergiásak a mogyoróra, Manócska már túl van rajta, pedig még nincs 2 éves.

Mogyorós keksz

Hozzávalók:
10 dkg őrölt kókuszreszelék
7 dkg őrölt, pörkölt mogyoró (Lidl-ben vagy Aldiban szezonálisan kapható)
5 dkg mogyoróliszt (Nature Cookta vagy az őrségi Batha-porta-féle magőrlemény)
1 tk. szódabikarbóna
75 g olvasztott vaj
5 dkg xilit
2 tojás (most volt két megmaradt fehérjém és még egy egészet tettem hozzá)
5-10 dkg csoki vagy aszalt gyümölcs (pl. vörösáfonya) ízlés szerint

Elkészítés:
A sütőt 175 fokra előmelegítjük.
A vajat felolvasztjuk. A száraz hozzávalókat egy tálba tesszük, kanállal összekeverjük. Ráütjük a tojásokat és hozzáadjuk a vajat. Kézi mixerrel egyneművé keverjük, majd a legvégén, akár kanállal hozzákeverjük a csoki darabkákat és/vagy aszalványokat.
Kanállal sütőpapírral bélelt sütőlapra tesszük és elegyengetjük.
12-15 percig sütjük.

Fordított gyümölcsös szelet

Rég nem volt már süti recept, pedig sütök, hol többször, hol kevesebbszer. Az alábbi süti nálunk készült már almás-rebarbarás és meggyes verzióban is, de bármilyen gyümölccsel készíthető. Jól szállítható, mi dobozba téve, kanállal fogyasztottuk kirándulás közben, ha kisebbekre van szeletelve, kézzel is ehető.
A recept a Rita konyhájáról származik, én csak paleosítottam.

Fordított gyümölcsös szelet

Hozzávalók (26 cm-es piteformába):

a tepsibe:
gyümölcs (amennyi ellepi az alját)
20 g kókuszcukor (nyírfacukor vagy eritrit is jó)
40 g vaj (kis kockákra vágva)
ízlés szerint őrölt fahéj vagy más fűszer

a tésztába:
40 g xilit
4 db tojás
200 ml kókuszkrém
100 ml olivaolaj/paleolaj
vaníliaaroma
60 g kókuszliszt
50 g makadámdióliszt/mandulaliszt
1 tk szódabikarbóna

Elkészítés:

A sütőpapírral kibélelt tepsibe egyenletes eloszlatjuk a gyümölcsöt, megszórjuk a fűszerrel és az édesítővel, majd a kis kockákra vágott vajat is elhelyezzük a gyümölcsök között.
A sütőt 170 fokra előmelegítjük.
A tojásokat, az olajat és a kókuszkrémet a xilittel és a vaníliaaromával kézi mixerrel jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a szódabikarbónával elkevert liszteket és gyorsan egyneművé keverjük. Amint kész, beletöltjük az előkészített tepsibe. 30 percig sütjük, kicsit hűlni hagyjuk. A tepsire egy elég nagy tányért helyezünk, majd az egészet megfordítjuk, levesszük a tepsit és lehúzzuk a sütőpapírt, így hagyjuk teljesen kihűlni (már ha kibírjuk :)).