2014. október 1., szerda

Gesztenyés krémes

Gesztenyés krémes

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):

gesztenyés alaphoz:
250 g natúr gesztenyemassza
20 dkg blansírozott őrölt mandula (Lidl)
3 ek.xilit
2 ek. gesztenyeliszt
5 ek. Cocomas (kókuszkrém)

vanília krémhez:
5 dl kókusztej
1 kk vanília kivonat
3 tojás sárgája
3-4 ek.xilit
3 ek. kókuszolaj
2 ek. útifűmaghéj
1 tk. agar-agar

Elkészítés:
A gesztenyemasszát villával összetörjük, hozzákeverjük a gesztenyelisztet, a mandulát és az eritritet, közben kanalanként adagoljuk hozzá a kókuszkrémet. Amikor már csomómentes és szépen összeállt, tortaformában eloszlatjuk a tésztát, ezután hideg helyre tesszük.
A krémhez felmelegítjük a kókusztejet, beletesszük a vaníliát, a xilitet, a kókuszolajat, a darált útifűmaghéjat, és együtt melegítjük tovább, de nem forraljuk fel, a végén a kevés vízben feloldott agar-agart is. Ha csomós maradt, akkor botmixerel átkeverjük. Kihítjük, majd ráöntünk a gesztenyés alapra és visszatesszük a hűtőbe.

Díszítésként reszelt csokit vagy kakaóport szórjunk a krémre. 
A tetejére Cocomas hab járna, de én ezzel még sosem próbálkoztam.

Bazsalikomos tökfőzelék

Ameddig vissza tudok emlékezni, a tökfőzeléket sosem ettem meg, mint utólag kiderült a kapor miatt. Így hát nálunk bazsalikommal készül.

Bazsalikomos tökfőzelék

Hozzávalók:
1 apróra vágott, nagyobb vöröshagyma
1 kg gyalult tök vagy ha egészben van, akkor a Fresh Express nagyobb lyukú reszelőjén átküldve
2 marék kesudió krémesítve
3 tojás sárgája
vágott, fagyasztott bazsalikom
víz


Elkészítés:
Beáztatom a kesudiót forró vízbe.
A hagymát libazsíron megdinsztelem, ráteszem a tököt és picit tovább dinsztelem, felöntöm vízzel (nem kell, hogy teljesen ellepje), sózom. Fedő alatt megfőzöm. Ha nagyjából megfőtt, akkor a kesudióról leöntöm a vizet, felöntöm annyi a forralóban maradt (nem kell teljesen forró legyen) vízzel, hogy ellepje és elkezdem botmixerrel krémesíteni, közben apránként öntök még hozzá vizet.Ha elég krémes, de ne legyen túl folyós sem, akkor beledobom a sárgájákat és a bazsalikomot és simára turmixolom. Hozzáöntöm a tökhöz és folyamatos kevergetés mellett megvárom, míg besűrűsödik. Feltétenek tehetünk rá fasírtot, paprikáscsirkét vagy sült húst, kinek mi ízlik.

Meggyes pite

Ez a recept Elmirától származik, méghozzá az Oázis kertészet magazinjából.Eredetileg zabpehely van benne, én ezt mandulára cseréltem és nekem nem lett annyira morzsálódós, lehetett kanalazni, viszont jobban elázik a tészta, kevesebb meggy is elég.

Meggyes pite

Hozzávalók:
1,5 bögre (2 dl-es bögrét használjunk) őrölt kókuszreszelék
1 bögre őrölt mandula (eredetileg 3/4 bögre örült zabpehely)
4 ek. xilit
1/2 csomag sütőporvagy 1 tk. szódabikarbóna
3/4 bögre olvasztott vaj
3 tojás
1 tk. vaníliakivonat
60-70 dkg meggy (ahogy fér, nálam 50 dkg volt)

öntethez:
1/2 bögre olvasztott vaj
2 tojás
2 ek. xilit
fahéj ízlés szerint

Elkészítés:
A tésztához mindent mixerrel összekeverünk, majd a piteformába kanalazzuk/nyomkodjuk, a tetejére tesszük a (mirelit - így kevésbé ázik el a tészta) meggyeket,szórjuk meg némi xilittel, majd süssük 180 fokon 40 percig. Közben keverjük össze az öntet hozzávalóit, 40 perc elteltével vegyük ki a pitét és öntsük rá az öntetet és süssük még 25 percig.

Svéd mandulatorta

Svéd mandulatorta

Hozzávalók (20 cm-es tortaformához):

tésztához:
2 db tojásfehérje
12 dkg darált mandula
1 ek. xilit
fél citrom héja

krémhez:
10 dkg vaj/ghi
2 tojás sárgája
fél dl kókusztej
1 ek. xilit
fél citrom héja
1 kk. citrom lé

díszítéshez: pirított mandula szeletek, étcsoki reszelék

Elkészítés:

A tésztához a fehérjéket a xilittel keményre verjük, majd óvatosan összeforgatjuk a mandulával és belereszeljük a citrom héjat. Sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük. 20 cm-es tortaformát használjunk hozzá, mert nem lesz magas tészta.
A krémhez a tojásokat a kókusztejjel jól kikeverjük, majd rövid idő alatt - amíg elkezd sűrüsödni összefözzűk. Levesszük a tűzről és a vajat/ghit belerakjuk és addig keverjük, amíg egynemű nem lesz a krém. Ha kihült, belereszeljük a citromhéját és belekeverjük a citrom levet.
Megkenjük a krémmel a torta tetejét, majd díszítjük pirított mandula szeletekkel, reszelt csokival.
Lehet duplázni is az adagot, és akkor vagy magasabb tortát kapunk, vagy két rétegűt is készítehetünk belőle. Ez a mennyiség négy főre pont elegendő volt, és még egy kis szelet maradt is, mert már a fiúk sem bírtak vele a vacsora után...:)

Citromos-bazsalikomos keksz

Citromos-bazsalikomos keksz

Hozzávalók:
1 cup darált kókuszreszelék
1 cup darált mandula
csipet só
1/4 tk. szódabikarbóna
1/4 cup kókuszzsír
2-3 ek. xilit
1 ek.frissen vágott bazsalikom (elhagyható)
1 tk. reszelt citromhéj
1 citrom leve
3 tojás fehérje

Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd folpackba rakjuk és hengert formázunk belőle és fél centis szeleteket vágunk belőle. (Ha elég híg, akkor kanalazhatjuk is.)
175 fokon 6-10 percig sütjük.

Sajtgolyó/pogácsa

Olajban kisütve elvileg golyó formájú marad, én sütőben sütöttem, így kicsit ellaposodott, amolyan tömény sajtos pogácsa lett. Hamar elfogyott annak ellenére, hogy Manócskának nem ízlett (mostanában válogatósabb, de a téliszalámi-uborka kombó mellé simán megeszi a muffint is - ki érti ezt).

Sajtgolyó/pogácsa

Hozzávalók:
25 dkg reszelt Pannónia sajt
5 dkg reszelt parmezán
1 ek. mandulaliszt
1/2 tk. só
2 tojás

Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzátesszük a tojásokat is és összekeverjük/gyúrjuk, majd fél órára hűtőbe tesszük. Kis golyókat formázunk belőle és sütőpapírral bélelt sütőlapra tesszük, 180 fokos sütőben 15-20 percig sütjük, míg kissé megpirul a teteje.


Gyümölcsös-vaníliás torta másképp

Ez a verzió mandulával és csak egy réteg tésztával készül.

Gyümölcsös-vaníliás torta (mandulával)

Hozzávalók:
krémhez (pudinghoz):
400 ml kókusztej
5 dkg xilit
3 tk. vaníliakivonat
3 tojás sárgája
4 db lapzselatin

tésztához:
20 dkg őrölt, blansírozott mandula (ha nincs, jó a héjas is)
5 dkg kókuszzsír
3 tojás fehérje
2 ek. xilit

gyümölcsös réteg (jelen esetben eperből):
400-500 g fagyasztott gyümölcs
ízlés szerint xilit
1 tk. agar-agar kevés hidegvízben feloldva

Elkészítés:
Először a pudingot készítjük el. Felmelegítjük a kókusztejet a vaníliával és a xilittel. Ha már felolvadt a zsír, habverővel hozzákeverjük a sárgájákat is és folyamatos keverés mellett sűrűsödésik melegítjük, majd levesszük a tűztől és a beáztatott, kinyomkodott lapzselatinokat is hozzákeverjük. Hűlni hagyjuk.
A tésztéhoz a hozzávalókat összegyűrjuk és 10 percre hűtőbe tesszük. Majd belenyomkodjuk a tortaformába és 180 fokon12-15 percig sütjük, kihűtjük.És ráöntjük akrémet, dermedésig hűtjük.
Közben felmelegítjük a gyümölcsöt és a xilitet, végül hozzákeverjük a feloldott agar-agart is, 2 percig tovább melegítjük, végül pürésítjük. Ha kihűlt a gyümölcs, ráöntjük a krémre és visszateszük a hűtőbe, teljes dermedésig.



Paleo almás goffry

Ha már unjuk a megszokott vacsorát, pl. ilyen goffryt készítek és kevés cukormentes, házi lekvárral esszük.
Többféle goffryval próbálkoztam már, de ár-érték arányban ez bizonyult eddig a legjobbnak.

 Paleo almás goffry

Hozzávalók (5-6 db kör alakú, vékonyabb goffryhoz):
4 tojás
3 ek. kókusztej/kókuszkrém (ha elég leves az alma, akár ki is maradhat)
2 ek. xilit (ha elég édes az alma, akár el is hagyható)
3 ek. olvasztott vaj/paleolaj
1 közepes (kb. 10 dkg) reszelt alma
1/2 tk. fahéj
1 dkg kókuszliszt
1 dkggesztenyeliszt
1 dkg mandulaliszt
1 csipet szódabikarbóna

Elkészítés:
Először a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük, a sárgájába belekeverjük a xilitet és felhabosítjuk, majd a többi nedves hozzávalót is hozzákeverjük, végül a szárazat, a legvégén kanállal a fehérjét.