2016. február 4., csütörtök

Mézeskrémes

Bevallom őszíntén, szoptatás alatt megnő a Ch-igényem. Már napi 3 banán is kevésnek bizonyult, így heti egyszer kókusztejberizset készítek basmati rizsből és faljuk. Innen jött a kedv ehhez a sütihez is, ami a rizs miatt nem teljesen paleo.

Mézeskrémes
(25cm x 18 cm vagy 26 cm-es tortaforma)

Hozzávalók:
a tésztához:
20 dkg darált dió
10 dkg mandulaliszt
1⁄2 csomag sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
4 dkg kókuszolaj
8 dkg méz
1 dl kókusztej
1⁄2 tk. fahéj

a krémhez:
8 ek. darált basmati rizs
5 dl kókusztej és víz felesben
1 rúd vanília
rumaroma
3 evőkanál aprószemű mazsola

csokoládé réteghez:
5 dkg kókuszolaj
80 g kókuszcukor
5 dkg kakaópor
4 evőkanál növényitej
1⁄2 kiskanál vanília kivonat

Elkészítés:
A darált diót, mandulalisztet, sütőport és szódabikarbónát összekeverjük. Hozzáadjuk az olvasztott kókuszolajat, mézet, kókusztejet és a fahéjat. Alaposan összekeverjük majd félretesszük legalább 1 órára. Az 1 óraleteltével 150 fokon kb. 2-3 percig sütjük (én lapos sütőlapon, sütőpapírral kimértem a három részre osztott tésztát, amelyet a céltepsi méretére és formájára simítottam). Sütés után hagyjuk teljesen kihűlni.
Míg áll a tésztánk, elkészítjük a krémet. A darált rizst az összes hozzávalóval együtt megfőzzük. Hagyjuk kihűlni, majd kenjük a piskótákra, három réteg piskóta, két réteg krém. Az utolsó piskóta tetejére a csokoládékrém jön. Mikor már langyos, elkészíhetjük a tetejére a csokoládé réteget. Felolvasztjuk a kókuszolajat, majd hozzákeverjük a mézet, a kakaóport, és a vanília kivonatot. Kihűlve szeljük és fogyasszuk.

Gesztenyés beigli

Idén nem vágytam különösebben mákos és diós beiglire, gezstenyésre annál inkább. A tésztájának ez, a tölteléknek ez tűnt a legszimpatikusabbnak. A tésztájából készült később kakaóscsiga is :)

Gesztenyés beigli

Hozzávalók:

a tésztához:
20 dkg gesztenyeliszt/mandulaliszt (ízlés kérdése, szerintem vegyesen a legjobb)
3 dkg xilit
1 tojás + 1 tojás a tetejére
9 dkg kókuszolaj
csipet szódabikarbóna

töltelékhez:
3 dkg mazsola
25 dkg natúr gesztenyepüré
2,5 dkg vaj
1 tojás sárgája
xilit ízlés szerint

Elkészítés:
A tésztához a hozzávalókat egyneművé gyúrjuk és két sütőpapír között téglalap formájúra nyújtjuk.
A töltelékjez a hozzávalókat összekeverjük és a kinyújtott tésztán szétkenjük. A sütőpapír segítségével feltekerjük és egy sütőlapra emeljük, tojással megkenjük a külsejét.
175 fokon 30 percig sütjük.

Málnás totu-torta


Karácsonykor beadtam a derekam és vettem egy nagy adag Totu-t. Nem bántam meg, nem is értem, miért ódzkodtam annyira tőle. Nagy köszönet annak, aki kitalálta :) A feléből ez a torta készült (innen), a másik feléből palacsinta-töltelék lett. És ma már itthon is készítettünk Totu-t, nem nagy ördöngősség és jóval olcsóbb is.

Málnás totu-torta
 
Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):
a tésztához:
4 tojássárgája
12 dkg mandulaliszt (vagy őrölt szeletelt mandula)
1-2 ek. xilit
1 tk. sütőpor

a ToTu réteghez:
30 dkg ToTu (nálam házi)
130 ml kókuszkrém (cocomas)
4 ek. xilit
1,5 citrom leve és reszelt héja
vaníliaaroma
4 lapzselatin (vagy 2/3 dkg por)
1/2 dl víz

a málnás réteghez:
50 dkg málna (fagyasztott is jó)
6 lapzselatin vagy (1 dkg por)

Elkészítés:
A tésztához a tojássárgáját habosra keverjük. Hozzáadjuk a többi alapanyagot és egynemű masszává dolgozzuk. Beolajozott kézzel sütőpapírral bélelt/kivajazott tortaformába nyomkodjuk. 150 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük. Kihűtjük.
A ToTukrémhez a zselatint beáztatjuk a vízbe, majd közepes lángra téve, folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg teljesen fel nem oldódik. Ha kész a krém összes hozzávalóját késes aprítóba vagy turmixgépbe tesszük és szép, sima krémmé dolgozzuk. Az egészet azonnal a kihűlt tészta tetejére öntjük. 30 percre hőtőszekrénybe tesszük dermedni.
A málnás réteghez a zselatint szintén beáztatjuk a vízbe, majd közepes lángra téve, folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg teljesen fel nem oldódik, végül a (fagyasztott esetén kiolvasztott) málnával összeturmixoljuk és a ToTukrémre öntjük. Újabb 30 pecig hagyjuk a hűtőben dermedni.

Mákos guba

Ezt a receptet már korábban is készítettük (innen), most ismét előkerült. Ismét sikert aratott.

Mákos guba

Hozzávalók:
1 kg alma kimagozva, darabokra vágva
1,5 ek. kókuszzsír
100g darált mák
1 ek. xilit
citromhéj

5 tojás
1 ek. xilit
100 ml kókuszkrém
vaníliaaroma
1,5 ek. kókuszliszt

Elkészítés:
Az almadarabokat a kókuszzsíron pár percig pároljuk, majd hozzáöntjük a mák-xilit-citromhéj keveréket és még 2-3 percig pároljuk.
A tojásokat 5 percig nagyon habosra verjük, majd hozzátesazük a többi hozzávalót is.
Az almákat egy kivajazott üvegtálba öntjük és ráöntjük a tojást is.
175 fokon 25 percig sütjük.
Kókuszkrémhabbal is tálalhatjuk. Illetve megbolondítható egy kevés meggyel az alma egy része helyett.